Menü Bezárás

Metaformák – Albert Levente kiállítása Sepsiszentgyörgyön a Lábas Házban

Sepsiszentgyörgyön a Lábas Házban 2022. július 21-én nyílt meg Albert Levente képzőművész kiállítása. A tárlat termeit bejárva a falakon, illetve a térbe kívánkozó nyugtalan formák párbeszédével találkozik a látogató. Levente sorozatokban gondolkodik. Olyan sorozatokban, melyek egy-egy olyan témát járnak körül, amelyek jelen pillanatban éppen az alkotót foglalkoztatják.

Albert Levente így nyilatkozik e kiállítás előzményeiről: „A Miszla magyarországi képzőművészeti csoporttal együtt Vargha Mihály szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum idgazgatója szervezte meg Felsőcsenátonban azt az alkotótábort, amelynek ajánlott témája az identitáskeresés volt. Bővebben két cikk is beszámol az eseményről. Egyik a Háromszékben, másik a Székely Hírmondóban jelent meg. Az itt bemutatott hármas sorozatomat a csernátoni Malomkert Panzió vízimalom kereke fölé helyeztem a táborzáró tárlaton. Kiindulópontja édasapám íróasztalán talált utolsó írógépszalag, amelyet halványan mindenik munkám közepére rányomtattam… úgy képzeltem, hogy írógépszalaggal is lehetséges identitást keresni. Ugyanezt a műveletet egy elkoptatott bársonytapétával megismételtem. Táborzártakor született az ötlet, hogy Metaformák címmel egyéni kiállítássá bővüljön az elképzelés, melyet júliusban a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház pincegalériájában nyitottunk meg.”

Ez utóbbi szervezőjének értékelését a Háromszék című napilapban olvashattuk:

„Különösen nagy hangsúlyt fektetnék a jelen pillanatára, mert ismerem az alkotó páratlan munkabírását és azt a gyors folyamatot, ahogyan létrejöttek az itt kiállított munkák. Egyes művek több kisebb alkotásból tevődnek össze, mások meg éppen egy ilyen mű szétszedett darabjaiként kerülnek a kiállítótér falára. Természetesen önálló alkotásokként is megállják a helyüket, úgyhogy nem keltenek semmiféle hiányérzetet a nézőben. Tömör formai egyensúlyuk és nyugtalanságuk ellenére is a harmónia jelenléte jellemzi őket.

Végignézve ezt a nagyszerű kiállítást, szembetűnik a munkák izgága nyugtalankodása. Nagyon sok esetben megfigyelhetjük, hogy a kompozíciót alkotó elemek részt kívánnak maguknak a térből, mintha egyesülni akarnának a kiállítótér oldalsó falával vagy gyakran éppen a padló síkjával. Ezek a kompozíciós elemek lehetnek egy szántóföldre emlékeztető részletek, lehet egy sokak által elkoptatott linóleum darabja vagy egy összegyűrt, majd újra kisimított papiros. Mind-mind olyan részletek, melyek mindenkiben kódolva vannak, mintha mi magunk hoztuk volna létre ezeket a formákat, az alkotó csak összerakja őket úgy, ahogy egy gyermek játszik a papírdarabokkal. Ezáltal válnak Levente munkái emberi léptékű alkotásokká, tanúskodva az alkotó folyamatos éberségéről, figyelmes szemlélődéséről környezetében, megteremtve az alkotás és a néző közti lelki kapcsolatot.”

Éltes Barna, a kiállítás szervezője
(Háromszék,  2022. július 29., péntek)

Vélemény, hozzászólás?