A méltató beszéd elhangzott a Szervátiusz Alapítvány által adományozott Szervátiusz Jenő művészeti díj és ösztöndíj átadásakor 2025. szeptember 15-én
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Díjátadó Bizottság, Kedves Megjelentek!
Örömmel értesültem, hogy a Szervátiusz Alapítvány által adományozott Szervátiusz Jenő művészeti díjat a 2025-ös évben Makoldi Sándor Gyula szobrászművésznek ítélte a hivatott grémium.
Megtisztelve érzem magam, hogy a művész bemutatásának feladata nekem jutott, bár nem tudok művészetéről elfogultság nélkül beszélni, hiszen Makoldi Sándort már több mint huszonöt éve ismerem. Ez idő alatt építészként több alkotásának megvalósításában segédkezhettem, emellett volt lehetőségem megnyitni egy-egy családi és egyéni kiállítását.
Nagyon nagy ajándék és egyben életre szóló felelősség, ha egy családban több embert is kiemelkedő művészi tehetséggel áldott meg a Mindenható.
Szervátiusz Jenő és a díjat alapító fia, Szervátiusz Tibor munkássága több ponton is párhuzamot mutat a Makoldiak szoros apa-fia kapcsolatával.
Sándor édesapja, Makoldi Sándor festőművész idén lenne 80 éves – de már 8 éve nincs köztünk. JEL-KÉP-ZŐ című reprezentatív emlékkiállítása éppen két hete zárt be a Pesti Vigadóban. Ezt az életműkiállítást a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozata és a Nemzeti Művelődési Intézet szervezte, és ahogy ezt már korábban megszokhattuk, ezen is a teljes Makoldi család (a szobrász Sándor és nővére, a festő-restaurátor Gizella is) kiállítóként szerepelt.
Makoldi Sándor Gyula életrajza röviden összefoglalva:
1973-ban született Miskolcon, szobrászművészként tanult a Képzőművészeti Szakközépiskolában Nyíregyházán, diplomáját 1997-ben szerezte a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, Segesdi György növendékeként. Családjával Bodrogkeresztúron él, ott van a műhelye is. Eddig több iskolában is tanított szobrászatot és rajzot, 2018-tól a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium tanára, most itt oktatja diákjait, nem éppen „középiskolás fokon”!
A diploma megszerzését követő évben, 1998-ban készítette el Budapest-Belvárosában a Hercegprímás utcai szakorvosi rendelőintézet homlokzatára Szent Kozmát és Szent Damjánt (az orvosok védőszentjeit) megformázó, másfélszeres embernagyságú bronzplasztikát, és az előcsarnokban elhelyezett kőlovasszobrot. (Innen datálható a mi megismerkedésünk, az épületet építésztervezőjeként kerestem az alkotó társművészeket. Szerencsére meg is találtam őt és édesapját!)
Eddigi munkássága meghatározóan a magyar történelmi hagyományhoz kapcsolódik. Megemlítek párat ezek közül: Tarcal vezér és Szent István király szobra, Mátyás király-emléktábla, Bocskai István, Kossuth Lajos, Széchenyi István mellszobrai, Rákóczi Ferenc domborműve.
Jelentősebb köztéri munkáiból említek néhányat:
- 2010-ben avatták Bodrogkeresztúron a hatalmas Griffes kutat,
- 2015-ben készítette el Balmazújváros Vokonya-pusztán a Pásztorszentély kőkapuzatát és kőoltárát Rózsa Péter biogazda birtokán,
- 2018-banállamfői, miniszterelnöki szintű avatása volt Budafok-Tétény-ben a Mementó Szmolenszkért emlékműnek,
- 2021 Nyíregyházán, a trianoni centenáriumra készült el a Nemzeti összetartozás emlékműve, egy4 és fél méter magas, hitet és erőt sugárzó bronzból öntött életfa,
- 2024-benállították fel Bodrogkeresztúr jövőjéért és megmaradásáért, az „Élő” Fakeresztet „Isten, áldd meg a magyart” felirattal.
Makoldi Sándor Gyula művészi elhivatottsága a családban gyökerezik. Édesanyja, Makoldi Sándorné néprajzkutató, és az édesapja, Makoldi Sándor festőművész, tanár – mindketten a magyar műveltség, a történelem és hagyomány elemző ismeretét mint meghatározó örökséget adták át gyermekeiknek. Az apa tanítása nem csupán mesterségbeli tudás volt, hanem egyben életre szóló szellemi útravaló; József Attila szavaival mondhatnánk: „Verset írunk – ők fogják ceruzámat…” és ez vállaltan átsugárzik az általa megformált művekben.
Amint az tetten érhető Szervátiusz Jenő és Tibor esetében, úgy a két Makoldi, apa és fiú is alkotóművészetükben közel ugyanazt a nyelvet beszélik.
Amikor a szobrász Sándor akár kőből, akár bronzból, fából készít szobrokat, minden alkalommal valami olyat teremt számunkra, ami új és megvilágosító erejű. És Sándornál mindig van egy plusz csavar, valami, amit nem veszünk észre azonnal, amit ilyen összefüggésben eddig még nem élhettünk át.
A „képfaragó” Makoldi Sándor Gyula munkáiban egyfajta mitikus, mesei világot teremt és éltet tovább. A magyar és a velünk rokonságban lévő nemzetek történelmi hagyományai elevenednek meg különbözőképpen ezekben a szobrokban. Saját bevallása szerint a múlt értékeiből kíván meríteni, elsősorban a lovasnomád-íjfeszítő népek hagyományos műveltségéből. Ezeknek a népeknek a képírása, a rajzolatok jelentése izgatja, ezeket ismerhetjük fel szobraiban.
Azt képviseli, hogy a Bartók-Kodály által feldolgozott zenei anyanyelvünkhöz hasonlóan meg kell ismernünk és éltetnünk kell a több százéves vizuális anyanyelvünket is. Vallja, hogy a képi közlés felfogása is a nyelvre jellemző módon történik, az egyetemes emberi műveltség képírása az ősi magyar nyelv segítségével értelmezhető, visszaolvasható, mert nyelvünk a beszédünk által képi nyelv.
Ezt a képírást ő is olyan magas szinten műveli, hogy bármelyik általa megformált alakzat – ahogy a népmeséinkben is – egyik pillanatról a másikra átbucskázhat a fején és válhat belőle egy következő létállapotra jellemző növényi, állati vagy akár emberi lény. Ismeri és tudatosan alkalmazza a pozitív-negatív egyenértékűséget, a szobrokon vésővel írott rajzolatokban rendre megjelennek a háttérből a rejtett formák.
Munkáiban minden egyes motívumnak megvan a többrétegű jelentése, olvasata, ahogy ezt néhány esetben, például az 1997-es Lovas vagy a 2008-as Keresztúr szobránál írásban, rajzban is közreadta.
Az itt kiállított, 2018-ban elkészült Szent György-szoborral kapcsolatban így fogalmazott az alkotó,Makoldi Sándor Gyula: „Szent György nevenapja a kihajtással, a tavasszal kapcsolódik össze. A sárkány a téli időszakhoz tartozik, teste sok-sok kis maggal telerakott zsák, amelyet ősszel megtöltünk, hogy abból a maga idejében élet fakadjon. Szent György ebben segít, a lova szétfeszíti a sárkány száját, így megnyitja a tél raktárainak kapuját és kiengedi a magok áradatát, ami maga a sűrített, lényegített élet. Persze nemcsak ezt csinálja, mert így szétszóródna meddőn az élet, hanem beleszúrja lándzsáját a sötétség mélyére, így elülteti a napsugarat. Ez a Napból lehúzott sugár találkozva az elraktározott magokkal nő ki és lesz belőle virágzó élet Szent György kezében. Ruháján is az élet jelenik meg növény képében. A ló sörénye és farokszőrei is úgy állnak, hogy dicsfényt adnak Györgynek , így ezzel ő is megidézi az éltető Napot. A szobron megjelenő mozgások megjelenítik a téltől nyárig tartó hónapok mozgásfázisait.”
Azt mondják, hogy egy igazán értékes alkotásban a szép, a jó és az igaz összetartoznak.
Makoldi Sándor Gyuláról is bátran kijelenthetjük, hogy ő az élet jó oldalán áll, művészetében az élet igenlését, megújulását, az örömet, a szépet, a hiteleset keresi, a jó hírt közvetíti felénk. Ezekből a művekből, ahányszor rájuk pillantunk, a derű, a pozitív megújító energia sugárzik.
Édesapja egyszer úgy fogalmazott „Festőként számomra is az a cél (akárcsak a példakép Csontvárynak), használni a képeimmel.” Sándor szobraira is messzemenően igaz ez.
Befejezésül még egy előszőr 2003-ban elkészült alkotását emelem ki: az Erőhívás című szobrát. Ez egy sztyeppei kőbabát mintáz, ott Bal-Bal-nak vagy Kamennaja Babának, nálunk gyakran kunbabának nevezik. Ennek egyetlen részlete sem feleltethető meg az ismert régészeti leleteknek, mégis Sándor szobra szépen beilleszkedik a sorba, akár a kazahsztáni vagy a mongol sztyeppén is állhatna. Tudjuk, hogy őseink hitvilágában ezek a tényleges vagy jelképes helyen felállított sírszobrok az eltávozott lélek behívására, a lélekkel való párbeszédre is szolgáltak. Nálunk ugyanúgy a mai napig az elhunytakkal való érintkezés helyei a temetői sírkövek, illetve a jelképes síremlékek, gyakori, hogy búcsúzáskor azokat megérintik, megsimogatják a hozzátartozók.
Nos, ezt a követ Sándor most újra kifaragta és idén, édesapja 80. születésnapja évében felállította azt Makoldi Sándor sírjához!
Abban a kitüntetett helyzetben vagyok, hogy jó pár évvel ezelőtt, 2008-ban Kaposmérőn az Árpád Pajzsot éppen én adhattam át Szervátiusz Tibor szobrászművész úrnak.
Ma pedig szívből gratulálok Makoldi Sándor Gyulának! Barátként és tisztelőként azt kívánom: legyen ez a díj számodra az elismerés, a megerősítés mellett egy új éltető erőforrás is a további alkotásokhoz! Járuljon hozzá a további tanításhoz, és mindahhoz, amivel a közös nemzeti örökségünket, a magyar kultúrát, mindannyiunkat gazdagítod. Még sok szép megbízást kívánok!
Még egyszer gratulálok!
Szczuka Attila építész
A fényképek forrása: Szervátiusz Alapítvány
Kapcsolódó tartalom:
A Szervátiusz Alapítvány idei két díjazottja: Makoldi Sándor Gyula szobrászművész és Hayde Tibor építész | Kalejdoszkóp