Veres Attila általam második kézbe vett (valójában az ő első) kötetének elolvasása után azt kell mondjam, hogy rajongója lettem az írónak, illetve az írásainak. Évekkel ezelőtt egy régi ismerősöm ajánlotta a könyvet, akkor még nem olvastam hasonló témákban, de hatalmas öröm számomra, hogy ennyi idő után újra rátaláltam a regényre.
Kiszámíthatatlan, izgalmas és egyedi regényében ugyancsak Magyarország a helyszín az író kifordított, bizarr univerzumában.
Tipikus hétköznapi karakterekkel mutat be egy történetet olyan lényekkel és eseményekkel, akik és amelyek semmi esetre sem mindennapiak.
Személy szerint az esetek kilencvenkilenc százalékában akkor tudok megszeretni egy filmet, könyvet vagy sorozatot, ha már az elején megfognak a karakterek. Az Odakint sötétebb abba az egy százalékba tartozik, amiben annyira magával ragadott a történet, az ismeretlen és kreatív helyszín és lények, hogy még véletlenül sem foglalkoztam azzal, mi szimpatikus és mi nem a főszereplőben, Gáborban. Teljesen átlagos figura, átlagos problémákkal, akinek rá kell döbbennie, hogy mindaz, amit eddig problémának vélt, eltörpül ahhoz képest, hogy hová vezeti sorsa, mivé kell válnia.
A történet pont’ annyira elvont és szokatlan, amennyire az ember egy jó horrortól elvárja, mindezek mellett azonban Veres Attila egyik mondatról a másikra repített át egy fiatal pár gyönyörű és szívszorító szerelmi történetébe. A karakterek közötti ellentétek és különbségek a könyv előrehaladtával elhalványulnak, és minden kérdésre, ami a kötet alatt felmerült bennem, a végére választ kaptam.
Biztos vagyok benne, hogy ha még ezer könyvet elolvasok horror témában, akkor sem fogja egyik kötet sem azt az érzést kelteni bennem, mint az Odakint sötétebb. A helyszín, a karakterek, a cselekmény annyira részletes, mintha filmet néztem volna, de egyetlen másodpercre sem untatott a környezet és a személyek bemutatása.
Minden egyes szó fontos, hogy a történet egy egésszé álljon össze, minden szereplő alakít egy kicsit a cselekményen és minden oldallal egyre világosabb lesz, hová tart a sztori és miért lesz elkerülhetetlen a kimenetele.
Továbbra is tartom, hogy Veres Attila teljesen másképp közelíti meg a horrort, mint amihez hozzászoktam, ezzel folyamatos csavarokat, fordulatokat hozva írásaiba. Rengeteg érzés kavarog bennem a kötet elolvasása után, mind egytől egyig pozitív. Ami biztos, hogy nagyon sokáig fogom Lenát keresni a könyvek hősnőiben.
(Veres Attila: Odakint sötétebb, Agave Könyvek Kiadó Kft., Budapest, 2017)
P. A. Réka
1983-ban minden megváltozott Magyarországon. Az egyik erdőben újfajta állatok jelentek meg, hosszú csápjaikkal a faágakon kapaszkodva. Sehol a világon nem láttak még hozzájuk hasonlót. Életműködésük érthetetlen - nincs szükségük élelemre, de imádják a cukrot, meg lehet őket érinteni, de nem lehet lefényképezni. Emésztőváladékuk sokak szerint gyógyítja a rákot. De ami talán a legkülönösebb: nem lehet őket kivinni az országból. Csoda történt, vagy csupán nem vettünk észre valamit, ami végig a szemünk előtt volt? Miután csaknem kiirtottuk őket, telepeket hoztunk létre, hogy a fennmaradtakat biztonságban tudjuk. Gábor egy ilyen telepre érkezik dolgozni. Felelősség nélküli munkának tűnik: délelőtt etetés és trágyalapátolás, majd hosszú, unalmas délutánok langyos sörök és külföldi fiatalok társaságában, akik Gáborhoz hasonlóan mind menekülnek valami elől, legyen az egy régi szerelem, vagy a felnövéssel járó felelősség. De Gábort az állatok választották ki. Senki sem gondolja, hogy ez jelentőséggel bír... de mi van, ha mégis? Ha az egyszerű nyári munka hamarosan bizarr, iszonyattal, halállal teli rémálommá válik, melynek a tétje sokkal nagyobb, mint azt bárki gondolta volna? Veres Attila a lovecrafti horrort és a vandermeeri szürreáliát vegyíti első regényében, egyszerre tisztelegve a spekulatív fikció múltja és jövője előtt.