Menü Bezárás

Lizik Zoltán: Magyarság a Bibliában (2. rész)

Ábrám! – Ő az Isten ábrája, aki a maga képére, ábrájára teremtette az embert. A gyerek, ha rajzolás közben megkérdezed, mi az, azt mondja, hogy egy ábra, és nem képet mond.

Száraj – száraz, terméketlen, aki elszáradt, nem képes szülni.

Isten névcserét hajt végre mind a kettőn! A körülmetélkedés elrendelésekor!

Ábrám Ábrahám lesz. Magyarban a hám jelentése bőr, s a hámréteg, a bőrréteg levágása, vagyis a körülmetélkedés végrehajtása a szövetség jelének a felvételét jelenti. Ő az az ábrám, akinek hámján ott a jelem. Értsd: hámozott!

Sára – Sarj, akitől élet fakad. (Izsák.) Sárló, tüzelő, termékeny nő.

Hágár – vagy Hungár? Vagyis magyar.

Izsák – visszafelé olvasva őrzi azt a pillanatot, amikor Sára kikacagta Istent. Ma úgy fordítják, hogy nevetnek, ahogy már nem érthető! Nem mindegy tehát, hogy fordítunk dolgokat!

Jákob – visszafelé olvasva – boka. Mit csinált? Megragadta testvére, Ézsau sarkát. (1Mózes 25,26) Itt sem mindegy, mit fordítunk! A nevében rejtve van a legfontosabb értelmezés: visszahúzó! Bokafogó, akadályozó. Ha nem magyarul írják a Bibliát vagy a történetek nagy részét, akkor ez még véletlenül sem fordulhatna elő, de így természetesen előfordul. A kutató észreveszi, hogy beleírták, belerejtették, több ezer évvel ezelőtt. Vegyük észre!

Jákob megáldja József fiait, de keresztbe teszi a kezét és úgy áldja meg őket. Valamit tudhatott: az első gyerek valószínűleg nem Józseftől volt, mert egy egyiptomi paplányt idegenhez nem adtak volna semmiféleképpen, csak ha muszáj volt. Ezért a két név beszédes. Efraim – ez vérem, Manassé visszafelé olvasva – ez nem! 1Mózes 48. Ezt sem lehet másképp felfogni, csak ha magyarul írták. Betűváltozások, torzulások, hasonulások sajnos voltak és vannak.

A magyar nyelvű ótestamentumot mind a mai napig mazareticnek nevezik.

Az Újszövetségben a legfeltűnőbb az, hogy az Egyház megalakulása Pünkösdkor történik, 14 népet megemlítve az Apostolok Cselekedetei 2,9-ben, akik Jeruzsálembe zarándokoltak az aratási hálaünnepre.

Legelőször nem a Jeruzsálemiek-Jeruzsálemben, nem a Rómaiak, a világ akkori urai, nem is az arabok nevét említi a források, hanem a magyarok őseit, a párthusokat, médekeket, elámitákat. Ők fogadták be először az Igét! És akkor ez ellen senki nem tiltakozott, hogy ez nem így van! Mi beszélni sem merünk róla! A valóság az, hogy a legrégebbi egyház, a párthusok (magyarok) egyháza volt. Péter apostol később ide bujdosik, menekül, Babilonból írja körleveleit a híveknek.

Jézus tanítása az utolsó vacsorán csak magyarul érthető: „Ez az én testem, ez az én vérem.” Test és vér együtt, magyarul: testvér! Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, testvérem az nékem! A Máté 23,8 ki is mondja: Ti pedig mindnyájan testvérek vagytok! (A magyarok vérszerződése vajon nem ide megy vissza?) Pál is erről tanít, Efézus 6,12. Mert nem test és vér ellen van küzdelmünk, harcunk, vagyis nem egymás ellen, nem a testvérek ellen, nem emberek ellen harcolunk. A testvér nem ellenség! Ezért kezdődik minden istentisztelet így: Kedves testvérek! Rögtön tisztázza, hogy kik vagyunk együtt, egy Atyának a gyermekei, akik egymásnak testvérei vagyunk! Szeretetben élünk!

Az Apostolok Cselekedetei a legforradalmibb könyv a Bibliában. Ezért is nevezik 5. Evangéliumnak, csak nem fedezzük fel a lényegét. Amit a négy Evangéliumban még nem volt szabad kimondani, amit Jézus földi élete során nem végezhetett el, az a Szentlélek korszakában természetes és magától értetődő. A dolgok rendezése, elkülönülés a régi dolgoktól, és az új dolgok bevezetése és elfogadása. Nem a templommal és a zsinagógákkal foglalkozik, hanem mindig az új életben járókkal, az emberekkel, a lelki templomokkal. Pünkösdtől kezdve az új megtérőkkel, akik az Egyházhoz, a Krisztusban hívőkhöz csatlakoznak, azok táborát növelik. Elsősorban Péter, Filep és János, a diakónusok, majd Pál apostol hihetetlen nagy munkája nyomán. Pál már nem csak azt tudja, mit kell tenni: prédikálni az Úr Jézus nevében a bűnök bocsánatát, hanem azt is, hogy ezt miért kell tenni. Azért, hogy a pogányok is elnyerjék a világosságot, a fényt, az üdvösséget. Azt is tudja, hogyan kell ezt tenni, mindenkinek mindenné lett, hogy némelyeket megtartson. Őáltala jutott el az Evangélium nemcsak Kis-Ázsiába, hanem Európába és az akkori világ központjába, Rómába, s ott mártírhalálával pecsételte meg ennek az új útnak az értelmét. Még az élete sem volt drága ezért! Leveleiben megszilárdítja az egyházi struktúrát, hierarchiát, szokásokat és tanítást. Megküzdötte a pogány és a zsidó világgal szemben a maga hitharcát. Tanítványai útján továbbmentette az Egyházat nemzedékről nemzedékre.

János kezdi el azt a szkíta egyházi vonalat, amely szeretetre, áldozathozatalra épül. Jakabbal együtt lefektetik ezt a „királyi törvényt” – szeresd felebarátodat, mint magadat. Így marad meg az Egyház nem csupán mint tan, de gyakorlat is, tett, cselekedet, érzés, szívkérdés is. Ezt kell megélni a Jelenések könyve szerint is.

Jakab a királyi törvényről beszél, 2,8, ami egyértelműen a szkíták szívbe írt törvénye, a másik ember szeretete. Ezt szkíta törvényként ismerték, később került az Ószövetségbe. Jakab nem isteni törvénynek nevezi, pedig nevezhetné annak is, mert királyi, a Királyok Királyának törvénye az! A Tízparancsolat a szkíta értékrend egy töredéke. A zsidók a pusztában elcsodálkoztak a parancsolatokon, miközben a világ minden pontján eszerint élt mindenki. A szkíták nem törvénykönyvből tanulták az igazságot, mint a zsidók, a szívükbe volt írva, Pál is beszél a szívbe írt törvényről! Ír a szkítákról! Kolossé 3,11.

A szkíta népek alaptermészete az önfeláldozás, a józan szeretet, az adott szó betartása, egyenesség, bátorság, az ármánykodás, a kufárszellem és a hízelgés megvetése. Péter kész volt Jézust egyedül is megvédeni a Gecsemáné-kertben, iszonyatos hősiesség volt ez!

Az önfeláldozás legszebb szkíta példájáról Jézus beszélt és értették szavát. Senkiben nincs nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért! János 15,13

Hihetetlen, hogy a szkíta erkölcsről ír János apostol is: Még életünket is kötelesek vagyunk odaadni a másikért. Az 1János 3,16 pedig azt mondja, erről ismerjük meg ezt a fajta szeretetet, hogy mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket testvéreinkért. Ilyet a zsidók soha le nem írtak volna! A 4,11-ben ez újra előjön. Pál is tanítja ezt!

Lukács 16,21: A zsidók szívtelenek voltak, még az állatok is segítettek a koldus Lázáron, a gazdagok egymáson sose. Az irgalmas szamaritánus történetében a pap és a lévita érzéketlen a bajba jutott ember iránt, szívtelenek, otthagyják, elmennek mellette. A szombaton gyógyító Jézus hiába mondja, 18 éve van ez az asszony megkötözve, nem akarják, hogy meggyógyítsa, majd talán máskor. A tékozló fiú bátyja is részvétlen testvérével szemben, ezért nem vár az apa, tudja milyen a fia, azonnal elkezdik a mulatást, mert tudja, hogy ez a fia nem fog megváltozni, ünneprontó lesz!

A zsidó származású egyházatya, Epifániusz Jézus tanítását szkítizmusnak nevezte.

Bonfini, Mátyás király humanista történetírója ezt írja a szkítákról: Nem volt nagyobb gonosztett náluk a lopásnál! Arany, ezüst után nem futottak. A legyőzöttektől semmit sem követeltek a dicsőségen kívül.

Werbőczy István, a Hármas-könyv (Tripartitum) szerzője szerint a magyarság nem Róma jóvoltából lett keresztyén, hanem közvetlenül Istentől, azaz Jézustól…

…Miért foglalkozom ezzel? (Jeremiás 6,27) „Népem vizsgálójává tettelek, őrállóvá, hogy megismerd az ő útjukat!” Most, hogy „őrálló” lettem, „püspöki” kötelességem megismerni, megvizsgálni népemet. S ha látok valamit, szólnom kell, nem hallgathatok. Sok mindent látok, veszek észre, fedezek fel, el kell mondanom, ez hitbeli kötelességem. Másrészt magyar vagyok…

(Folytatjuk)

A szerző az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke, a kanadai Windsor lelkipásztora.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük