Menü Bezárás

Margit, a hazának szentelt áldozat – Szokolay Sándor operája október 16-án az M5 műsorán

A Coopera 2021-ben mutatta be Szokolay Sándor Margit, a hazának szentelt áldozat című operáját, a szerző születésének 90. és a Domonkos Rend magyarországi letelepedésének 800. évfordulója alkalmából. Október 16-án, vasárnap 21 órától az M5 műsorán a produkció premierjéről készült felvételt közvetítik, amelynek a Margitszigeti Szabadtéri Színpad adott otthont.

Fotó: Coopera / 4K Media Studio

Az előadást Gemza Péter, a debreceni Csokonai Színház igazgatója rendezte, címszerepében a Junior Prima-díjas szoprán, Horti Lilla látható. A bemutatón közreműködött a Nemzeti Filharmonikusok, a Kodály Kórus Debrecen és a Budapest Stúdiókórus, az est karmestere Cser Ádám, a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója volt. A szereposztás – többek között – olyan neveket vonultat fel, mint a Liszt-díjas, Érdemes és Kiváló Művész Németh Judit, a Liszt-díjas Wiedemann Bernadett, a Hallhatatlanok Társulatának egyik legújabb tagja vagy a nemzetközi színpadokon is ismert Fodor Bernadett.

Fotó: Coopera / 4K Media Studio

A Magyar Művészeti Akadémia, a hazai Domonkos Rend, valamint Szokolay Sándor szellemi örökösei együttműködésével létrejött előadáshoz az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap biztosított támogatást.

A zeneszerző lánya, Szokolay Orsolya a bemutató előtt így nyilatkozott: „Édesapám hetedik operája megírásával a nemzet halk morális megszólítására vállalkozott, üzenete most is hozzánk szól. Margit látja, hogy a tatár majd’ mindent elpusztított, és a magyar azt pusztítja, ami megmaradt: egymást! Az operát Margit feszíti drámává, és hite adja a feloldást.”

Szokolay Sándor: Margit, a hazának szentelt áldozat
misztériumopera két felvonásban

Ráskai Lea Szent Margit élete című műve nyomán
a Coopera előadása

2022. október 16. 21:00 – M5 
Fotó: Coopera / 4K Media Studio
Margit: Horti Lilla
 Béla király: Cseh Antal
 Mária királyné: Fodor Bernadett
 István királyfi: Fülep Máté
 Anna: Kristóf Réka
 Csenge: Németh Judit
 Péter pap: Szappanos Tibor
 Olimpiádisz: Wiedemann Bernadett
 Esztergomi érsek: Jekl László
 Váci püspök: Pataki Bence
 Nyitrai püspök: Ujvári Gergely
 Legátus: Kóbor Tamás
 Egyik apáca: Fodor Beatrix
 Másik apáca: Szilágyi Szilvia
 
Közreműködik a Nemzeti Filharmonikusok, a Kodály Kórus Debrecen és a Budapest Stúdiókórus.
 
Díszlettervező: Horsenyi Balázs
 Jelmeztervező: Velich Rita
 A szövegkönyvet írta: Nemeskürty István
 Karigazgató: Kocsis-Holper Zoltán
 Zenei vezető: Cser Ádám
 Műszaki vezető: Somfai Péter
 Súgó: Érsek Dóra
 Ügyelő: Röthler Balázs, Vághelyiné Szóka Ágnes
 Rendezőasszisztens: Eperjesi Anikó, Tucker András
 Művészeti tanácsadó: Bátor Tamás
 Művészeti vezető: Kovács János
 Vezényel: Cser Ádám
 Rendező: Gemza Péter
 Producer: Dr. Vadász Dániel 

https://musor.tv/tvmusor/Szokolay_Sandor_Margit_a_hazanak_szentelt_aldozat_miszterium/39765396

Vélemény, hozzászólás?