Az afrikai szavanna lakói – az oroszlán javaslatára – kiállítást szerveztek. A műfajt nem határozták meg, nem volt különösebb kikötés, mindenki hozhatta saját alkotását, vagy…
Szerda reggel volt, az idő szeles és hideg, esőre forduló. Egy sietős leányka lépett ki a péküzletből. Kezében kosár, tele ropogós friss zsemlékkel. Alig ment…
Bari mindig az ágyon ült – ez volt ugyanis a helye. A lakásban több játékállat is lakott, és mindegyiknek megvolt a saját kijelölt területe. Bari…
Hát az úgy volt, hogy a szomszéd néni egyáltalán nem szeretett. Mondhatni úgy is, hogy ki nem állhatott és mindig pörölt velem. Hol azért szidott,…
Csodaerdőn túl élt egyszer egy óriás. Az erdő tündérei mind féltek tőle hatalmas termete miatt, pedig nem tudott ő a légynek sem ártani. Magányosan pillantott…
1912. április 4. Elisa a szobájában állt az ágya mellett és az ott kiteregetett ruhái között válogatott. Még tízéves sem volt, de igen nagy útra…
A Misszió Média Kft., a Keresztény Jövőnkért Alapítvány és a Kaleidoszkóp Hagyományőrző Klub célul tűzte ki, hogy egy év alatt létrehoz egy minden korosztálynak, de…
Május első vasárnapjánmit mondhatnék tenéked?Ami e szép naphoz illik:valamilyen meséset.Mint rózsa a kiskertünkben,orcád legyen olyan szép,s szemed mindig oly csillogó,akár a csillagos ég.Kacagásod oly gyöngyöző,mint…
A nagy természetMiként ragyog.A nap mi fényt vet!Mily illatok! Föld, ág rakodtanSzines virággal,Minden bokorbanEzer madárdal. Ezer kiáltásVisszhangra vár:„Ó, föld, ó áldás,Ó, napsugár!”
A nagy folyam partján lakó nemzetség egyszer arra lett figyelmes, hogy a folyam felől énekszó hallatszik. Az emberek a partra siettek, s látták, hogy Borsóvirág…