Jerzy Snopek*. Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Amb._Jerzy_Snopek.jpg
Jóleső érzés, hogy Kabdebó Lóránt professzort, az egyik legkiválóbb magyar irodalomtudóst barátunknak tudhattuk. Ő is, mint kiváló felesége, Dobos Marianne, Lengyelország barátja volt. Személyesen először 2016 végén, nem sokkal budapesti diplomáciai szolgálatom megkezdése után találkoztunk. Utoljára 2022. január 18-án láttuk egymást, néhány nappal halála előtt. Marianne-t és Lórántot a Dózsa György úti rendkívüli, könyvekkel és festményekkel teli lakásukban látogattuk meg. Úgy tűnt, hogy Lóránt nagyon jó formában van. Örült két nemrég megjelent könyvének, amelyekből feleségemnek, Mártának és nekem nagyon kedvesen dedikált egy-egy példányt. Beszélt a 2022-re vonatkozó kreatív terveiről, élénken érdeklődött a lengyel ügyek iránt és képeket mutatott a nyolcvanas évek végéről, amikor a Vatikánban II. János Pál pápa őt és Marianne-t fogadta.
Mindketten mintha arra a tényre reagáltak volna, hogy elvittük nekik ajándékul Jolanta Sosnowskának a lengyel pápáról szóló kiváló monográfiájának az első kötetét, a Krisztus Hadvezére magyar kiadását.
Kabdebó Lóránt
Kabdebó Lóránt professzor feleségével együtt többször is részt vett a budapesti Lengyel Nagykövetség vagy a Lengyel Intézet által szervezett, illetve társszervezett rendezvényeken, előadásokat tartott konferenciáinkon, esetenként konferenciaanyagokat szerkesztett és gondoskodott azok kiadásáról, és írt egy érdekes recenziót Antoni Krauze Smoleńsk című filmjéről (ez a cikk Lengyelországban is megjelent a Do Rzeczy című hetilapban).
Lehetetlen dolog felsorolni itt mindent, amivel hozzájárult a lengyel kultúra népszerűsítéséhez, azonban néhányat közülük szeretnék a továbbiakban kiemelni.
***
Amikor Kabdebó Lórántot személyesen megismertem, már tudtam róla, hogy Magyarország egyik legnagyobb irodalomtudósa, kiváló irodalomtörténész, nagy irodalomkritikus és nagy erudita. Először a nyolcvanas évek elején találkoztam a nevével – természetesen – Szabó Lőrinc révén. Akkoriban írtam egy vázlatot a Huszonhatodik év és Jan Kochanowski Treny-jének a rokonságáról, amelyet Szabó Lőrinc fordított le nem sokkal saját versciklusának megírása előtt. Miután elolvastam a lengyel költészet néhány darabját az ő fordításában, természetes módon érdeklődni kezdtem Szabó Lőrinc saját versei iránt is. Elbűvöltek a Huszonhatodik év költőjének versei, ezért elkezdtem keresni a neki szentelt irodalomtörténeti munkákat is. Így ismertem meg a következő évek során Kabdebó Lóránt írásait és szerkesztői munkásságát.
A Kabdebó Lóránt által készített monumentális monográfiát – ahogyan általában nevezik – a műfaj nem csak magyar léptékű remekművének tartom.
Később, személyes ismeretségünk idején – Szabó Lőrinc kapcsán – Lóránt a költő több könyvével is megajándékozott minket – engem és feleségemet, Mártát –, és az általam szervezett, a lengyel nemzeti himnuszokról szóló konferencián nagyszerű előadást tartott a költő azon verséről, amelyben felidézi egy gyermekkori emlékét, amikor édesanyja a Boże, coś Polskę [Isten, ki Lengyelhont…] című, később himnuszként énekelt verset énekelte.
Emlékszem egy mulatságos epizódra is: Lóránt csodálkozására, amikor elmondtam neki, hogy Zygmunt Krasiński romantikus drámájának, a Nieboska komédiának [Az istentelen komédia] a Szabó Lőrinc által a harmincas években készített fordítása, mégsem az első magyar fordítása volt ennek a műnek, és hogy Szabó Lőrinc elődje ebben a szerepben Kazinczy Gábor volt.
A másik dolog, ami szálkaként ragadt meg az emlékezetemben, az Kabdebó Lóránt javaslata volt. Az éppen lengyelül megjelent – nagyon szép kiállítású – Petőfi-verseskötetem kapcsán felvetette, hogy közösen adjunk ki egy válogatást Szabó Lőrinc verseiből ebben a lengyel sorozatban. Lázba hozott ez a megtisztelő javaslat, és rettenetesen sajnálom, hogy Istennek más tervei voltak. Ha Isten mégis megengedi, Kabdebó Lóránt műve alapján szándékozom a Tücsök zene költőjének verseiből válogatást készíteni, lefordítani és az egészet az ő bevezetőjével ellátni (Marianne segítségével).
Az utóbbi évek alatt, amelyek során már több alkalommal is volt lehetőségem találkozni Kabdebó Lóránttal, rendkívüli erudíciója is lenyűgözött. A tőle kapott könyvekből megtudtam, hogy a magyar – és nem csak a magyar – XX. századi költészet nagy ismerője, mélyreható kritikusa és értelmezője volt. Kiváló tanulmányok születtek tollából Weöres Sándorról, Vas Istvánról, Pilinszkyről, Juhász Ferencről stb., de különösen nemzedékének költői álltak hozzá közel. A legtöbbjüket személyesen is ismerte és sokukkal barátságban is volt.
Szeretném hangsúlyozni, hogy Kabdebó Lóránt olyan kritikus volt, aki szuverén volt a nézeteiben és véleményeiben. Nem törődött a hagyományos társadalmi megosztottsággal. Számára a költői mű művészi értéke és kultúrákon átívelő rangja volt a fontos. Ezt bizonyítja az általa különösen nagyra tartott költők sora. Ezek közé tartozik Csoóri, Ratkó, Utassy, Oravecz, valamint Tandori, Ágh István, Dobai Péter és még sokan mások.
Csodáltam Lóránt nyitottságát, a kulturális hóbortokkal és sztereotípiákkal szembeni ellenállását, a világ iránti olthatatlan kíváncsiságát. Független volt a politikai konjunktúráktól is. És mindezzel tisztában is volt.
Dobos Marianne kiváló könyvében, az Akkor karácsony volt. Bölcsészek 1956-ról, Lórántnak a következő vallomását találjuk: „Ha valamire büszke lehetek, az, hogy tetteim nem voltak aktuálisan politikafüggők. Amíg hagytak célokat megvalósítani, amit magam elé kitűztem, örültem. Lehet, hogy a váltakozó politika kevésbé örült annak, amit én magamban szolgálni véltem. De megvoltunk egymás mellett. Hiszem, hogy a változó időben mindig változatlan értékeket védtem és segítettem érvényre jutni. Barátokat és műveket egyaránt.”
Mély meggyőződésem, hogy teljes mértékben így volt. És ezért mindnyájan hálával tartozunk Kabdebó Lórántnak.
* Jerzy Snopek (1952. augusztus 3.–) lengyel irodalom- és kultúrtörténész, fordító, diplomata, egyetemi tanár és társadalmi aktivista. A társadalomtudományok habilitált egyetemi tanára. A Lengyel Tudományos Akadémia professor extraordinariusa. Lengyelország budapesti nagykövete (2016–2022).